A kovásznai PSD elzárkózik az RMDSZ-el való megállapodás aláírásától
2003. május 27. 10:38, utolsó frissítés: 12:13
Nem írja alá az RMDSZ-el való együttmûködési megállapodást a kormánypárt helyi szervezete mindaddig, amíg “a szövetség helyi vezetõsége nem változtat viszonyulásán és stílusán, ami a megye románjainak elsõdleges problémáit illeti“ -- jelentette ki hétfõn a PSD Kovászna megyei elnöke. Adrian Casunean Vlad a Kovászna Megyei Tanács végrehajtó testületi ülése után nyilatkozott így, ahol azt az RMDSZ javaslatot tárgyalták, mely szerint Horia Grama jelenlegi prefektust le kellene váltani.
Horia Grama prefektus elutasítja az alsóháromszéki RMDSZ küldöttgyűlése által nyilvánosságra hozott elégedetlenségi listát. Véleménye szerint az alapvető gondok nem az ő személye miatt, hanem az RMDSZ egyes vezetőinek frusztrációiból erednek. A földtörvény alkalmazása mandátumom alatt mozdult előre, az elmúlt másfél évben annyi birtoklevelet állítottunk ki, mint az azt megelőző 12 évben – közölte a prefektus. Ugyanakkor Grama kifejtette, a Szociáldemokrata Párt állandó küldöttgyűlése a hét folyamán állást foglal a prefektus leváltását követelő szövetségi igény kapcsán. (mediafax, mixfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak