Hivatalosan 4000 dollárért úszható meg a katonaság?
2003. május 28. 13:06, utolsó frissítés: 13:09Az Európa FM rádió tegnap esti mûsorának meghívottja a védelmi minisztérium államtitkára volt. Sorin Encutescu azt nyilatkozta, hogy az az összeg, aminek ellenében a 28 év fölöttieknek már nem kell kötelezõ sorkatonai szolgálatra jelentkezniük, 3 és 4 ezer dollár közötti lesz. Encutescu magyarázata szerint ez azt összeget annak figyelembevételével becsülték meg, hogy a védelmi tárcának mekkora költségei vannak egy átlagos kilenchónapos sorkatonai szolgálat esetén. Ez az összeg fedezi a kiskatona elszállásolási, étkeztetési, kiképzési kiadásait, illetve a szükséges felszerelések árát. Azok esetében, akik csupán négyhónapos szolgálatot teljesítenek, az összeg a felére csökkenhet. Az államtitkár szerint azonban ez az összeg csak orientatív jellegû, mivel a katonai szolgálatot szabályozó törvény módosítása még csak kezdeti fázisban van. (ziua)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak