A GDP 20-40 százalékát a feketegazdaság teszi ki
2003. május 30. 14:19, utolsó frissítés: 14:19
A román gazdaság feketeágazata a GDP 20-37 százalékát teszi ki, a számításba vett kategóriáktól függően, más források viszont a GDP 40 százalékos szintjének átlépéséről is beszélnek -- áll Románia gazdasági-ipari fejlesztési stratégiájában, melyet a Romániai Iparosok Egyesülete állított össze. A dokumentum szerint a feketegazdaságban létrejött törvénytelen bevételek többek között gyermekmunkából, a különféle termékek csempészetéből és korrupciós tevékenységekből is keletkeznek. Ami a korrupciót illeti, a stratégia úgy becsüli, hogy a kormányon lévők 40 százaléka, a román állampolgároknak pedig 65 százaléka kap és ad kenőpénzt.
Függetlenül a gazdasági szinttől, a román háztartások körülbelül 65 százaléka jut feketén bevételhez, vagy pénzben, vagy természetben, különösen a mezőgazdaságban. Az egyesület által kidolgozott stratégia rámutat arra, hogy a látható gazdaságban történt befektetések bár 2002-ben 7,8 százalékkal nőttek 2001-hez képest, nem haladják meg a 22 százalékot, szemben más közép- és kelet-európai országokkal, ahol a befektetési ráta 25-30 százalék. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között Romániába 1990 után csak 9 milliárd dollár külföldi befektetés érkezett, míg Lengyelországba több mint 41 milliárd, Csehországba 36 milliárd és Magyarországba 28 milliárd dollár érkezett ugyanezen időszakban. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak