Csak bíró adhat letartóztatási parancsot
2003. június 13. 12:32, utolsó frissítés: 12:32
Három napon belül egy bírának kell döntenie az ügyészek által benyújtott letartóztatási parancsokról – így rendelkezett a főügyészség. A testület azután döntött így, hogy a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság (EEB) elítélte az országot azért, mert csak ügyészi utasításra tartóztattak le a hatóságok gyanúsítottakat. Az új letartóztatási eljárás a készülő büntető-törvénykönyv része lesz. A szenátus és a képviselőház eltérő formában szavazta meg a törvénykönyvet, s most a szenátus elfogadta a két verziót összeegyeztető verziót. Eszerint az ügyészség legfeljebb három napra helyezheti előzetes letartóztatásba a gyanúsítottat.
Antonie Iorgovan jogász-szenátor, az 1991-es alkotmány egyik kidolgozója szerint a mostani szabályozás mindenképpen átmeneti jellegű, mert a módosított alaptörvény már kizárólag a bíróságok hatáskörébe utalja az előzetesbe helyezés jogát. A mostani, egyeztetett törvényszöveg szerint legtöbb 24 órával a letartóztatás után az ügyész az illetékes bíróságon be kell mutassa a gyanúsított fogvatartását megindokló ügyiratokat. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak