Szováta a magyar turisták kedvence
2003. június 27. 15:12, utolsó frissítés: 15:12Romániai turisztikai szakemberek elkészítették a magyarországiak által legszívesebben látogatott erdélyi helységek, vidékek toplistáját. Felméréseik alapján az első tíz sorrendje a következőképpen alakult: 1. Szováta, 2. Torockó, 3. Békás-szoros, 4. Korond, 5. Parajd, 6. Szent Anna-tó, 7. Tusnádfürdő, 8. Tordai-hasadék, 9. Kolozsvár és Marosvásárhely, 10. Kalotaszeg. Számszerű adatokkal nem szolgáltak a szakemberek, az viszont kiderül, hogy a magyarországiak elsősorban a rokoni szálak miatt látogatnak Erdélybe, és csak ezután következnek a természeti adottságok, és a történelmi emlékhelyek. Nőtt azonban az igényesebb turisták száma, akik a látnivalók mellé tartalmas programokat szeretnének a tartózkodásuk idejére. Fellendülőben van a falusi turizmus, a szíves vendéglátás, a székely konyha hatásos vendégcsalogatónak bizonyul. (uno.hu)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak