Kanadaiak vizsgálják az igazságügyet
2003. július 08. 15:20, utolsó frissítés: 18:48Kanadai szakemberek vizsgálják a román igazságügyi reform megvalósulását. A kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség szakértőinek egy csoportja jelenleg Bukarestben tartózkodik annak érdekében, hogy megfogalmazza azokat a prioritásokat, amelyeket -- a csatlakozási feltételek megvalósulása érdekében -- Romániának szem előtt kell tartania a jogszabályozási és igazságügyi reform terén. Az igazságügyi miniszter közlése szerint a kanadai szakemberek ezen a héten ellenőrzik azoknak a projekteknek a menetét, amelyeket a szaktárca és más intézmények a kanadai ügynökséggel együttműködve folytattak le. (szabad európa rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak