2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

2009-re lehetne kész az autópálya

2003. július 09. 13:18, utolsó frissítés: 13:18

Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Brassó-Segesvár-Marosvásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad nyomvonalon megépülő autópályával kapcsolatos kérdésekről tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit. Elmondta, hogy a terv szerint a jövő év elejéig be kell fejezni az előkészületi munkákat, hogy már tavasszal Nagyvárad és Brassó irányából megkezdhessék az Erdélyt átszelő autópálya építését. A sajtótájékoztatón Borbély László közölte, hogy a román kormány aláírta az autópálya építéséről szóló szerződést az amerikai Bechtel társasággal. A tervek szerint az autópálya építése 2,3 milliárd dollárba kerül, és 2009-ben fejeződik be.


Az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint az Erdélyen áthaladó autópálya megépítése rendkívül fontos üzenet a külföldi befektetők irányába, és bízik abban, hogy jelentős mértékben hozzájárul majd Erdély gazdasági életének fellendüléséhez. Markó Béla hangsúlyozta, hogy az Erdélyt átszelő, Budapestet Bukaresttel összekötő autópálya megvalósításában jelentős szerepet vállalt az RMDSZ is. (rmdsz-tájékoztató)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS