130 ezer euróért tervezik át Kolozsvár belvárosának arculatát
2003. július 09. 19:07, utolsó frissítés: 2003. július 10. 01:41
Kolozsvár központja az elkövetkező években várhatóan jelentősen megváltozik majd, mivel a város vezetése a turista-vonzerő kedvéért arculat-átszabásba fogott. Az óváros átformálása egy urbanisztikai cég által várhatóan egy év alatt elkészített terv alapján valósulhat meg. A projekt többek között javasolná sétálóutcák és parkolóhelyek létrehozását, illetve megoldást kínálna arra a problémára, hogy jelenleg az összes fontos intézmény viszonylag kis területen tömörül a város központjában.
A városháza által kiírt tendert megnyerő cég az Ambient Proiect, amelyik korábban már javasolta földalatti parkoló létrehozását a Bocskai téren. A céget vezető Ionel Vitoc építész, egykori tanácsos oly módon képzeli el az átalakításokat, hogy az a történelmi városközpont turisztikai szempontok szerinti átgondolása lenne, amely kiemelné a belső udvarok, illetve alagsorok értékeit is. A tervezők közölték, hogy a projektbe bevont építészek munkamegbeszélései nyilvánosak lesznek, az üléseken a város lakói is részt vehetnek. A polgármesteri hivatal és az Ambient Proiect által megkötött szerződés értéke 130 ezer euró. (cd rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak