Semmi esély a háromszéki egyezményre
2003. július 10. 17:08, utolsó frissítés: 17:08Biztosan nem születik meg az együttműködési szerződés a háromszéki RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt között -- jelentette ki Albert Álmos polgármester, az RMDSZ alsóháromszéki elnöke. A területi elnök úgy véli: ha 6 hónap leforgása alatt nem sikerült konszenzusra jutni a kormánypárt helyi képviselőivel az eddigi egyezménybe foglaltakat illetően, akkor már ezek után fel sem tevődik, hogy folytassák az együttműködést. Albert Álmos nem zárkózik el a további dialógustól, de kifejtette, az RMDSZ és a PSD helyi szervezetei közötti tárgyalást már csak a bukaresti csúcsvezetés jelenlétében látja elképzelhetőnek. Horia Grama, a PSD helyi alelnöke ezzel ellentétben a szövetség képviselőit okolja az egyezmény aláírásának késlekedése miatt. (mixfm rádió)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak