Bukarestbe érkezett Kovács László
2003. július 18. 11:18, utolsó frissítés: 11:18
Bukarestbe érkezett csütörtök este Kovács László magyar külügyminiszter. A fővárosban a két külügyminiszter társelnöklete alatt pénteken ülést tart a magyar-román kormányközi vegyes bizottság. A mostani bukaresti tárgyalások egyik fő napirendi pontja a módosított kedvezménytörvény kérdése lesz.
Román részről a jogszabály módosítását követően is több fenntartást fogalmaztak meg annak a reménynek a hangoztatásával, hogy a kormányközi vegyes bizottság keretében sikerül megegyezésre jutni a törvény romániai alkalmazásának módjáról. A kedvezménytörvény kérdéséről a közelmúltban tárgyalt Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök is. A két kormányfő londoni megbeszélésén nem sikerült végleges megegyezésre jutni.
A román fél elsősorban a magyarigazolvány külső formáját és egyes tartalmi elemeit kifogásolja, illetve véleménye szerint a törvényhez kapcsolódó oktatási-nevelési támogatást az oktatási intézményekhez kellene eljuttatni, mivel az az álláspontja, hogy a szülőknek közvetlenül folyósított támogatás az etnikai alapú diszkrimináció elemét tartalmazza.
Kovács László megérkezése után vacsora keretében már megbeszéléseket tartott Mircea Geoana külügyminiszterrel. A magyar külügyminiszter péntek reggel találkozik Markó Bélával. A magyar diplomácia vezetőjét fogadja Ion Iliescu román államfő és Adrian Nastase miniszterelnök is. A tervek szerint Kovács László bukaresti programja Nagy Imre snagovi emlékművének megkoszorúzásával zárul pénteken. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak