2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Bővítik a cernavodai atomerőművet

2003. július 29. 12:04, utolsó frissítés: 12:04

A cernavodai atomerőmű 3-as blokkjának augusztusban készül el a megvalósíthatósági terve. Szeptemberben a projektre valószínűleg rábólint a kormány, azután már lehet tárgyalni a kivitelezési szerződésekről – jelentette be az atomenergia társaság, a Nuclear Electrica vezérigazgatója. A tervet az AECL Canada, az Ansaldo Italia és egy koreai cég készíti. A fő cél kideríteni, pontosan mennyibe kerülne az új blokk, és építését hogyan lehetne kormánygaranciák nélkül fedezni. A költségeket most 1,2 milliárd dollárra becsülik.


A hazai iparnak nagyobb részesedése lesz a hármas blokk építésében, a berendezések 60%-át fogják romániai cégek szállítani. A blokkot közhasznú társaságként kezelnék tulajdonjogilag, amelyben az állam 12%-kal, az eddig felépített épületrészekkel, berendezésekkel szállna be. A második blokk építéséről azt mondta el az igazgató, hogy a munkálatokkal a határidőket betartva haladnak. Próbaüzem 2004 őszén várható, a kettes blokk valószínűleg 2006 augusztusában kezdi meg a szokványos áramtermelést. A cernavodai erőmű a kanadai standard, a CANDU-rendszer szerint épült még Ceausescu rendeletére. Nem kizárt, hogy a projektben Kanadában lefolytatott ipari kémkedéssel vett részt az akkori külügyi hírszerző osztály. (rompres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS