Bezárnák az eladhatatlan állami vállalatokat
2003. augusztus 04. 14:54, utolsó frissítés: 14:54Több állami vállalat, köztük a brassói Tractorul és Roman gyárak, valamint az Aro Campulung bezárást helyezte kilátásba a Pénzügyminisztérium az esetben, ha szeptember végéig nem sikerül ezeket privatizálni a Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötött szerződésnek megfelelően. A román hatóságok és az IMF közötti, a készenléti hitel utolsó felülvizsgálatáért folyó tárgyalások legfontosabb pontjainak egyike az állami vállalatok adósságai voltak. A vállalatok nagyrésze hatalmas veszteségekkel dolgozik, jórészük az privatizációs hatóság (APAPS) portfóliójának része. Több cég esetében a hatóság már speciális, a privatizációt előkészítő ügyintézést vezetett be, melynek során az illető cégek villanyszámláit az APAPS fizeti ki. Hasonló helyzetben található a vajdahunyadi Siderurgica is, ahol szintén beindult a magánosítási folyamat, és amely az energiaszolgáltatónak 1,20 milliárd lejjel tartozik – ezt pedig az államkasszából fedezik majd. (mti)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak