Betegvigyázói díjat fizettet a marosújvári kórház a hozzátartozókkal
2003. augusztus 05. 15:20, utolsó frissítés: 15:20
Nem bírja kiegyenlítetleni az intézmény a számláit, így nincs víz a marosújvári kórházban, a betegeknek kannákban hordják az innivalót, az orvosok a takarítás ellehetetlenülése miatt járványtól tartanak. A vízszolgáltatás a 88 milló lejes adósság miatt szombattól szünetel, azóta a betegek a szomszédos házakból kapnak ivóvizet. A kórház emiatt úgy szándékszik bevételekhez jutni, hogy különdíjat fizettet azokkal, akik a nemtörődöm betegápolásra hivatkozva maguk gondozzák ismerőseiket, rokonaikat. Aki éjszakára is betege mellett akar maradni, 50 ezer, aki ehhez ágyat is igényel, 100 ezer lejt kell lepengessen.
A kórház főorvosa szerint az egészségbiztosító ugyan rendszeresen fizet a kórháznak, de a pénz kizárólag csak fizetésekre elegendő, semmi másra nem jut belőle. Ezért már a betegek táplálására is alig jut, kötszert, szeszt vattát és egypár fajta gyógyszer Németországból kapnak segélyként, de ebből még a legszükségesebbre sem futja – nyilatkozta Daciana Oprea főorvos-helyettes. Közben a felháborodott betegek azt kérdezik, hova tűnik az a pénz, amelyet fizetésükből társadalombiztosítás címén visszatartanak. (evz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak