Körözött bűnözök lapulnak az idénymunkások közt
2003. augusztus 06. 11:10, utolsó frissítés: 11:10A más megyékből érkező szezonmunkások miatt vannak gondban a háromszéki rendőrök. Évente több ezer ember érkezik más megyékből a mezőgazdaságban dolgozni. Constantin Scurtu, a Kovászna megyei rendőrség parancsnoka elmondta, a szezonmunkások között körözött bűnözők is vannak, akiknek a főrendőr megítélése szerint jó búvóhelyet jelent elvegyülni a mezőgazdasági munkások között. Az elmúlt évek során több ilyen idénymunkást is kénytelenek voltak letartóztatni – mondta Scurtu parancsnok. Az idén szigorított intézkedéseket hoztak, minden községben a csoportfelelősöknek össze kell állítaniuk egy névsort, amelyet tüzetesen átvizsgálnak a rendőrség munkatársai. (mix fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak