Leválttatnák az integrációs minisztert
2003. augusztus 08. 12:34, utolsó frissítés: 13:38A Demokrata Párt (PD) európai uniós pénzalapok személyes célokra való felhasználásának vádjával Hildegard Puwak integrációs miniszter leváltását kéri az államfőtől és a miniszterelnöktől. Emil Boc alelnök közlése szerint Puwak több törvénysértést is elkövetett, egyrészt az összeférhetetlenségi, másrészt a korrupcióellenes jogszabály előírásait is megszegte. Hildegard Puvak korábban már elismerte, hogy a férje és a fia tulajdonában levő négy cég összesen 150 ezer eurós vissza nem térítendő támogatásban részesült a Leonardo Da Vinci nevű program keretén belül. A szaktárca vezetője azonban azt állítja, hogy ezen összegek megítélése 2000 és 2001 között történt, olyan dokumentáció alapján, amit még az ő minisztersége előtt nyújtottak be. A PD továbbá kéri a számvevőszéktől, ellenőrizze, milyen módon kezelik az uniós pénzeket. A múlt hét folyamán már a Nemzeti Liberális Párt is felvetette az integrációs miniszter felmentésének szükségességét. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak