Újra vízummal megyünk Ausztriába?
2003. augusztus 14. 11:56, utolsó frissítés: 11:56Ausztria azzal fenyeget, hogy visszaállítja a vízumkényszert a román állampolgárok számára. Ernst Strasser osztrák belügyminiszter egy Die Presse-nek adott interjúban elmondta, hogy a lehetséges intézkedésnek oka az, hogy Ausztria a román és bolgár tolvajok és csalók célországa lett. Straser ugyanakkor elmondta, konkrét intézkedésekről csak a Románia és Ausztria közötti tízpontos, bevándorlással foglalkozó szerződés felülvizsgálata után lesz szó. Ausztria volt az egyetlen a Schengen-tagállamok közül, mely folyamatosan ellenezte a vízumkényszer feloldását a román állampolgárok számára, azonban a többi EU-tagország kérésére nem élt vétójogával. (ziua)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak