Saját polgármestert indítanak Marosvásárhelyen a szabaddemokraták
2003. augusztus 22. 13:19, utolsó frissítés: 13:19
Saját marosvásárhelyi polgármester-jelöltjével résztvesz a helyhatósági választásokon a Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség (RMSZSZ). A szervezetnek már három jelöltje van a tisztségre, amelyet 2000 óta Dorin Florea tölt be, de a neveket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mert attól tartanak, az RMDSZ nyomást gyakorol rájuk – jelentette be Kiss Kálmán elnök. A RMSZSZ két hónappal a jövő tavaszi voksolás előtt rukkol majd elő a jelölttel. Kiss azt állítja, hogy az RMDSZ-be belépett személyiségekre a szövetség nyomást gyakorol, és szerinte, ha a RMSZSZ megnevezné jelöltjeit, az illetők két hónap múltán olyan helyzetbe kerülnének, hogy ki kéne vándoroljanak. Kiss szerint az RMDSZ bűnbakot keres saját eredménytelenségének elkendőzésére.
Mostani nyilatkozatával Kiss Kálmán a három évvel ezelőtti választásra céloz, mikor szervezete saját jelöltet indított a marosvásárhelyi polgármesteri székért, amelyet Fodor Imre, a másik magyar jelölt (és korábbi polgármester) párszász voks híján vesztett el Florea független jelölttel versengve. A parlamenti választásokon a RMSZSZ politikai pártként indult, mihelyst összegyűjtik az ehhez szükséges 25 ezer aláírást. A helyhatósági választásokon viszont kisebbségi szervezetként indulnak. (mediafax divers)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak