Státustörvényről döntött az EB
2001. november 15. 12:44, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55Az Európai Bizottság (az Európai Unió kormánya) tegnapi strasbourgi gyûlésén bemutatták a 12 jelölt államra vonatkozó jelentéseket. A Magyarországról szóló dokumentum tartalmazott egy, a státustörvény alkalmazásával kapcsolatos fejezetet is, amely kimondja: a szomszédos országokban élõ kisebbségekre vonatkozó törvény ellentétben áll a kisebbségek védelmének európai standardjával. Emiatt Magyarországnak egyezséget kell kötnie a szomszédos országokkal, a Velencei Bizottság döntésének értelmében. Európa tehát felszólította Budapestet: gondolja újra a státustörvényt egyrészt azért, hogy ne provokáljon konfliktusokat a délkelet-európai régióban, másrészt pedig, mivel az ellenkezik az európai elvekkel. -- számol be az Adevărul. Dr. Surján László, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének ezidei alelnöke arra hívta fel szerkesztõségünk figyelmét, hogy az Adevărul beszámolója "nem teljesen pontos, talán arra érdemes figyelni, amit a bõvítési fõbiztos mondott: a gyakorlat dönti el, hogy van-e gond a státustörvénnyel. Tehát nem eleve rossz vagy eleve jó. Az nem kétséges, hogy a törvény jelen formája nem alkalmazható az Európai Unión belül. Ausztriára nem is vonatkozik. Ha Magyarország tag lesz, bizonyos pontokat meg kell változtatni. Addig nem."
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak