2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Magyarországi támogatás diákoknak

2003. szeptember 08. 11:36, utolsó frissítés: 11:44

A most kezdődő tanévben száz tehetséges, de hátrányos helyzetű romániai magyar általános iskolai diák részesül havi 9000 forint értékű támogatásban a Fogadj örökbe! elnevezésű program keretében. Magyarországi adományozók – magánszemélyek, vállalkozók – kezdeményezésére jött létre az új program. Az adományozók a falusi vagy szórványkörnyezetből származó tehetséges gyerekeket kívánják segíteni, hogy lehetővé tegyék számukra a továbbtanulást.


A program lebonyolításával az Iskola Alapítványt bízták meg. Az RMDSZ által létrehozott alapítvány kuratóriuma bírálta el a beérkezett pályázatokat, figyelembe véve a pályázók tanulmányi átlagát, a családban egy főre eső jövedelem összegét, valamint az osztályfőnök, az iskolapszichológus vagy az igazgató ajánlását.

Összesen 95 diák támogatására gyűlt össze adomány, az alapítvány azonban százra egészítette ki a megsegítendők számát. A pályázat nyertesei most kezdik a hetedik, a nyolcadik vagy a kilencedik osztályt, szeptembertől a tanév végéig havi 9000 forintnak megfelelő lejt kapnak. A tehetséggondozó program célja, hogy lehetővé tegye a nehéz szociális körülmények között, elsősorban a falusi vagy a szórványkörnyezetben élő gyerekek továbbtanulását -- tájékoztatta az MTI-t Kelemen Hunor RMDSZ-es parlamenti képviselő, az Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az alapítvány vezetője nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy akár személyes kapcsolat is kialakuljon a támogatók és a támogatottak között. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a program nem szakad meg a tanév végén. Kelemen Hunor elmondta, hogy az Iskola Alapítvány már több hasonló programot bonyolított le sikeresen. Tanévkezdéskor az Illyés Közalapítvány támogatási programjának lebonyolítóiként korszerű digitális fénymásolókat adnak át 27 erdélyi magyar tannyelvű iskolának. (nol)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS