Offenzív EU-politikát ígér a külügy
2003. szeptember 08. 15:30, utolsó frissítés: 16:27
Politikai-diplomáciai offenzívába kezd Románia az elkövetkező hónapokban az EU-csatlakozás elősegítéséért -- jelentette be az EU-tag, illetve tagjelölt országok diplomáciai vezetőinek Riva del Gardaban tartott találkozóján Mircea Geoana külügyminiszter. Geoana elmondása szerint az elkövetkező hónapok rendkívüli fontosságúak Románia számára, lévén ekkor jelenik meg az Európai Bizottság országjelentése, és ekkor kerül sor az olasz elnökséget lezáró brüsszeli csúcsértekezletre.
Románia számára létfontosságú, hogy a tagországok 2004 végéig meghatározzák a csatlakozási fejezetek lezárásának konkrét határidejét -- közölte a külügyminiszter. Hozzátette: az olasz elnökség megerősítette, hogy még az idei év végéig több fejezetet is le szándékszik zárni Romániával és Bulgáriával. Franco Fratti külügyminiszter azt is közölte, hogy az olasz elnökség az Európai Bizottság jóváhagyását élvezi abban is, hogy az országjelentésekben kiemelje a két állam által a csatlakozási előkészületek terén elért eredményeket. (szabad európa)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak