RMDSZ-tiltakozás a PRM Székelyföld-felosztó tervezete ellen
2003. szeptember 10. 15:32, utolsó frissítés: 16:30
Nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ képviselőházi frakciója a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselői által benyújtott, Románia középső megyéinek újrafelosztására vonatkozó törvénytervezet miatt. A szövetségi képviselők felháborodással vették tudomásul, hogy a javaslat értelmében Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben megyéket oly módon osztanák fel, hogy ennek következtében ne maradjon egyetlen olyan megye vagy megyeközpont sem, amelynek többségi lakossága magyar -- áll a nyilatkozatban.
Az RMDSZ-frakció tagjai szerint a törvénytervezet indoklása, amely hivatalos jelleggel bír, azon túlmenően, hogy kendőzetlenül kimondja a célt (azaz a magyar többséggel rendelkező megyéket megyeék megszüntetésének szükségességét, illetve hogy, oly módon változtassák meg a helységneveket, hogy azok ne utaljanak a lakosság többségének nemzetiségére), olyan megfogalmazásokat is tartalmaz, amelyek törvénysértésnek minősülnek. Az indoklás ugyanis „intoleráns magyar kisebbségről” beszél, amely a románság „ősellensége”, a tömbmagyarság létét pedig egy oly „betegségnek” minősíti, amelyet idővel meg kell oldani, és amelynek okozója az „új demokrácia”. A dokumentumot aláíró 12 képviselő szerint a szöveget inkább Románia főügyésze, vagy az Országos Diszkriminációellenes Tanács kellene, hogy vizsgálja, nem pedig egy parlamenti bizottság, és sajnálatosnak nevezték a tényt, hogy egy, a parlamentnek benyújtott, hivatalos okmánnyá válhatott. (rmdsz-tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak