2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Szakmai segítséget nyújtana az MTV a marosvásárhelyi televízió-stúdiónak

2003. szeptember 15. 10:53, utolsó frissítés: 12:23

Az erdélyi magyarság megmaradásának egyik alapvető feltétele, hogy a közösség hagyományainak ápolása mellett korszerű jövőképet kapjon, ebben pedig jelentős segítséget nyújthat a magyar közszolgálati televízió is -- hangsúlyozta vasárnap Markó Béla Marosvásárhelyen, ahol megbeszélést folytatott Ragáts Imrével, a Magyar Televízió elnökével. A találkozón részt vett Belényessy Csaba, az MTV határon túli műsorok szerkesztőségének vezetője, jelen voltak a közszolgálati médium kuratóriumának tagjai is. A megbeszélésen ott volt Gálfalvi Zsolt, a román közszolgálati televízió igazgatótanácsának tagja, Gáspárik Attila, a Román Audiovizuális Tanács alelnöke, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője is.


Ragáts Imre elmondta: a magyarországi televíziók erdélyi nézettségére vonatkozó felmérés szerint az MTV kettes műsora vezető helyen szerepel Erdélyben, de a határon túli műsorok sikere és szakmai színvonala is arról győzte meg a közszolgálati médiumot, hogy folytassa és bővítse a határon túli magyaroknak szánt műsorokat.

Markó Béla megerősítette: az RMDSZ a továbbiakban is határozottan kiáll az MTV határon túli műsorainak megtartása mellett. Az elnök szerint az MTV sikere abban áll, hogy túllépte az erdélyi magyarságról kialakult, idejétmúlt magyarországi képzeteket, és korszerű, a jelenkor új kihívásairól szóló műsorokat készít. Az RMDSZ elnöke kifejtette: az erdélyi magyar televíziós műhelyek számára nemcsak szakmai, hanem egzisztenciális kérdés is a magyarországi televíziókkal való együttműködés. Ugyanis csupán az így szerzett támogatások révén képesek fenntartani a helyi magyar televíziózást -- fűzte hozzá.

Az RMDSZ képviselői beszámoltak a szövetség szorgalmazására és támogatásával hamarosan létrejövő marosvásárhelyi regionális közszolgálati televízió-stúdió szervezési munkálatairól is. Markó Béla elmondta, hogy e stúdió létrehozása azért nagyon fontos az erdélyi magyar közösség számára, mert szerves részét alkotja majd a tervezett országos, egész napos magyar nyelvű tévéműsor megteremtésének is. A Magyar Televízió vezetősége jelezte: az MTV elsősorban szakemberek közreműködésével támogatja majd a marosvásárhelyi televízió-stúdió és általában az önálló erdélyi magyar televíziózás megteremtését, ennek érdekében szorosabb kapcsolatokat készül kiépíteni a román közszolgálati televízióval. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS