Népszavazás a hadkötelezettségről?
2003. szeptember 18. 11:36, utolsó frissítés: 11:36– Októberben népszavazást szervezünk a katonai szolgálat kérdéséről – jelentette be Adrian Nastase miniszterelnök Nagybányán, ahol a hét elején egy csendőr 50 golyóval lelőtte a megyei levéltárát őrző négy bajtársát, majd a helyszínen magával is végzett. Nastase szerint mindez megengedhetetlen, minthogy az is, hogy a fiatalok különdíjjal váltsák meg a katonai szolgálatot. – Ilyen illeték diszkriminatív és értelmetlen lenne – közölte Nastase.Tegnap Ioan Rus belügyminiszter saját korábbi nyilatkozatainak ellentmondva már az önkéntes, profi hadsereg mellett érvelt szenátusi meghallgatásán. A miniszter két héttel ezelőtt még túl drágának vélte a profi hadsereg megalakítását. Tegnap azt nyilatkozta: katonaságra szükség van, de sorozásra nem. Rus bejelentette, egy hónap alatt törvénytervezetet készítenek elő a hadkötelezettségről. A belügyminiszter továbbá úgy vélte, a hadszolgálat önmagában nem oka az ilyen tragédiáknak, másrészt profi hadseregben is előfordulhatnak ilyen esetek. Első intézkedésként a belügy további 41 pszichológusi állást hirdetett meg. A szakemberek a megyei hadparancsnokságokon fognak dolgozni. (evz)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak