Együtt tiltakoznak az áremelések ellen munkáltatók és alkalmazottak
2003. szeptember 18. 11:57, utolsó frissítés: 11:57
Együtt tiltakozik a gáz, az áram és a távfűtés drágítása ellen három szakszervezeti szövetség és öt munkáltatói érdekegyeztető tanács, illetve terméktanács. Az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Szövetség (BNS) és a CSDR a terméktanácsokkal egyetértésben azt kifogásolja, hogy a szeptember elsejei áremelés az összes áru és közszolgáltatás drágulását vonja maga után.
A szervezetek közös nyilatkozata azt is kifogásolja, hogy a pénzügyminisztérium egységes adókulcsot szándékszik bevezetni. A szakszervezetek és a munkáltatók szerint ez a lépés nem használ a feketegazdaság ellen. A közleményben az is szerepel, hogy a felek mindkét intézkedést károsnak tartják, mert tovább mélyítik az ország szociális és gazdasági válságát. A szervezetek tiltakozni fognak a döntések ellen, az esetleges sztrájkok menetrendjét pár nap múlva teszik közzé. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak