EMNT: nemet az új alkotmányra!
2003. szeptember 22. 11:40, utolsó frissítés: 12:07
A hétvégi szilágysomlyói fórum résztvevői azt javasolják a romániai magyarságnak, hogy az október 19-re meghirdetett, alkotmánymódosításról szóló népszavazáson voksoljanak nemmel. Az erre vonatkozó javaslatot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) tette meg a fórumnak, indoklásuk szerint az alkotmány szövegében változatlanul maradtak a magyar nemzeti közösségre nézve hátrányos rendelkezések, mint amilyen a nemzetállam meghatározás. Az erre vonatkozó állásfoglalás arról is említést tesz, hogy a vita során a parlament visszautasította azokat a javaslatokat, amelyek az autonóm közösségek alkotmányos garanciájára vonatkozta.
A fórum november 29-re tűzte ki az EMNT magalakulásának időpontját, és Szilágy Zsolt parlamenti képviselőt választotta meg a KT ügyvivő testülete soros elnökének. A szilágysomlyói fórum résztvevői jogorvoslati alapon követelik az aradi Szabadság-szobor haladék és feltétel nélküli visszaállítását, azon a helyen, amelyet a városi tanács kijelölt számára. Ugyancsak jogorvoslatara hivatkozva követelték az 1959-ben felszámolt Bolyai Egyetem visszaállítását. Szilágysomlyón kétszáz érdeklődő gyűlt össze. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak