A sorkatonaság 2007-ig marad
2003. október 03. 10:16, utolsó frissítés: 10:16Mégha a lakosság el is fogadja az új alkotmányt, továbbra is kötelező 2007-ig a sorkatonai szolgálat – erre figyelmeztet a honvédelmi minisztérium államtitkára, George Maior. Aki tehát visszautasítja a bevonulást, pénzbüntetésre vagy börtönre számíthat. Az új alkotmány már nem teszi kötelezővé a sorkatonai szolgálatot. Az alaptörvényről október 19-én lesz népszavazás. – A módosított alkotmány csak lehetőséget ad a kötelező jelleg megszüntetésére, de elfogadása egyszersmind nem menti fel a fiatalokat az alól, hogy megjelenjenek a megyei sorozóbizottságok előtt – nyilatkozta Sorin Encutescu, szintén a honvédelem államtitkára. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak