"A korruptak helye a börtönben van"
2003. október 09. 11:24, utolsó frissítés: 13:17
Romániában a korrupció továbbra is súlyos probléma, amely jelentősen befolyásolja az állampolgárok életét – nyilatkozta tegnap a romániai látogatáson tartózkodó Denis MacShane. Az európai kapcsolatokért felelős brit miniszter véleménye szerint az ország sok mindent felkínálhat a külföldi befektetőknek: szakképzett munkaerőt, értékes piacot és jó geostratégiai elhelyezést. MacShane hozzátette, egyelőre sok beruházó mégis távol marad, aminek oka az, hogy féltik vállalkozásaikat a korrupciótól. A brit kormánytag továbbá hangsúlyozta, a román hatóságoknak intézkedéseikkel azt is bizonyítaniuk kell, elkötelezett hívei az igazságszolgáltatás reformjának. Szavai szerint azoknak az üzletembereknek, kormány-tisztviselőknek és bíráknak, akik pénzért cserébe szívességeket tesznek, a börtönben van a helyük.
Adrian Nastase miniszterelnök kedden Brüsszelben, a Transparency International idei jelentésére reagálva úgy nyilatkozott, a kormány mai ülésén dönt arról, milyen újabb intézkedéseket foganatosít a korrupció megfékezésére. (revista presei)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak