73%-os részvétel a referendumon?
2003. október 14. 14:33, utolsó frissítés: 15:08
A választópolgárok megközelítőleg 73%-a részt vesz a hétvégi népszavazáson – derül ki a Metro Media Transilvania (MMT) közvélemény-kutatásából. A részvételi szándékot jelzők mintegy 68% nyilatkozta azt, hogy szavazatával támogatni kívánja a módosított alkotmányt, 24% határozatlannak mutatkozott, és mindössze 3% jelentette ki határozottan, hogy nemmel fog szavazni. Ami a kormány kampányát illeti, a megkérdezettek 69%-a elismerte, hogy tudomása van róla, 31%-nak viszont nem voltak erre vonatkozó értesülései. Az állampolgárok informálásban a legfontosabb szerep kétségtelenül a televíziónak jutott, 87% nyilatkozott úgy, hogy ott követte nyomon a kampányt.
Az MMT felmérése szerint ennek ellenére az új alkotmány módosításai nem igazán ismertek a lakosság körében: 56% állította, hogy jól, vagy viszonylag jól ismeri azokat, 44% pedig tájékozatlannak vallotta magát. Ennek ellenére a megkérdezettek 93%-ának tudomása volt arról, hogy október 18-19-én népszavazás lesz, 88%-uk erről a tévéből értesült. A közvélemény-kutatást október 10-12. között végezték el, 1707 18 év fölötti személyt kérdezve meg, városi illetve falusi környezetben fele-fele arányban. (rompres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak