Csak a részvétel szükségességében értenek egyet az egyházi vezetők
2003. október 14. 16:43, utolsó frissítés: 2003. október 15. 13:53
Az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége közleményben fordul lelkipásztoraihoz és híveihez, amelyben felkéri, vegyenek részt az október 18-19. alkotmányról szóló népszavazáson. A Pap Géza püspök és Tonk István főgondnok által aláírt felhívásban arra kéri a híveket, szavazzanak lelkiismeretük szerint.
Tempfli József római katolikus megyéspüspök felhívásában szintén a részvételre buzdítja a híveket, és bár úgy véli, az alkotmány új változatában sem lesz tökéletes, mégis tartalmaz a romániai magyar közösségre nézve olyan pozitív módosításokat, amelyekért érdemes igennel szavazni. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke korábbi álláspontjához híven hangsúlyozza, nemet kell mondani az alapszabálya, mert a pozitívumok ellenére sokkal jelentősebbek az alkotmány hiányosságai.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak