Októbertől magasabb tanári fizetések
2003. október 16. 12:05, utolsó frissítés: 12:05Október elsejétől 9%-al emeli meg a tanárok bérét a tanügyminisztérium. Alexandru Athanasiu oktatásügyi miniszter közlése szerint az intézkedés az állami alkalmazottak fizetését szabályozó sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvény alapján valósulhat meg. Ennek értelmében a tanügyi fizetések idei második emelésére októberben kerül sor, az első általános béremelés februárban volt, amikortól 6%-kal kaphattak többet havonta az oktatók. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak