A Sapientiára látogat Mádl Ferenc
2003. október 21. 15:33, utolsó frissítés: 2003. október 22. 18:15
Október 26-án, vasárnap romániai útja során Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke meglátogatja a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Látogatása alkalmával a köztársasági elnök felkeresi Tonk Sándor, az EMTE egyetemalapító rektorának sírját a Házsongárdi Temetőben, majd az egyetem központi épületében találkozik annak vezetőségével, a szenátus tagjaival és a Sapientia Alapítvány kuratóriumával. Hétfőn reggel 9 órakor a köztársasági elnök a Kolozsvári Magyar Színházban tart előadást a határon túli magyar felsőoktatásról.
Mádl Ferenc nyolc erdélyi magyar egyházfő meghívására tesz hétvégén magánlátogatást Erdélyben. A 26. és 28. közötti háromnapos körút során a magyar államfő Kolozsvár mellett ellátogat Sepsiszentgyörgyre, Illyefalvára, Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre és Marosvásárhelyre is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak