2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elnézést kér a belügy a "fasisztázásért"

2003. október 27. 10:32, utolsó frissítés: 17:10

Felháborító, sértő, uszító magyarellenes irománynak nevezte Markó Béla, az RMDSZ elnöke azt a dokumentációt, amelyet az aradi Szabadság-emlékműre vonatkozó PRM-képviselői interpellációra adott belügyminiszteri válaszhoz csatoltak a tárca illetékesei – írja Romániai Magyar Szó hétfői száma. A pénteki román lapközleményt követően Markó kapcsolatba lépett a kormánypárt vezetőségével, majd telefonon felhívta Ioan Rus belügyminisztert, "aki egyértelműen azt állította: nem ismerte ezt a dokumentációt, és munkatársai az ő tudomása nélkül csatolták a válaszhoz".


A miniszter közölte az RMDSZ elnökével: azonnal vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, ki és milyen meggondolásból fűzte hozzá a kézjegyével ellátott válaszhoz a mellékletet. A telefonbeszélgetés során a két politikus abban állapodott meg - derült ki Markó szavaiból -, hogy a belügyminisztérium hivatalosan is elhatárolja magát a dokumentáció tartalmától, a vizsgálat lezárta után pedig a miniszter felelősségre vonja a vétkeseket.

A belügyminisztérium sajtóosztályának október 24-i keltezéssel ellátott nyilatkozatát az RMSZ hétfői száma fordításban közli. Ez a nyilatkozat egyebek között azt állítja, hogy "sajnálatosan a dokumentáció helyett Románia parlamentjébe csak egy oldalnyi jutott el, ami egy elszigetelt elemzés, és amely nem fejezi ki a közigazgatási és belügyminisztérium vagy a román kormány álláspontját". A minisztériumi sajtóközlemény szerint Ioan Rus miniszter "nem fejtett ki véleményt a szobor elköltöztetésével kapcsolatosan, még kevésbé esetleges felállítási helyéről az országban vagy külföldön" hanem csak "azért szállt síkra, hogy törvényes megoldást találjanak" az emlékmű ügyében. Végül a belügyminisztérium köztájékoztatási hivatala "sajnálkozását" fejezi ki az "incidensért". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS