Elutasította a törvényszék a PNL-PD szövetség bejegyzését
2003. október 27. 14:37, utolsó frissítés: 14:37Traian Basescu, a PNL-PD szövetség társelnöke "túlzásnak" minősítette a bukaresti törvényszék döntését, amelyben elutasította a két párt Jogért és Igazságért nevű szövetségének bejegyzését. A bírósági indoklás szerint az új politikai alakulat nevének rövidítése, a "DA" (Dreptate si Adevar) egy választási szempontból nem semleges, a szövetség számára kedvező üzenetet sugall. Basescu szerint a döntést a PSD befolyásolta, hiszen a bíróság nem szabott meg határidőt a szövetség számára, hogy logóját lecserélje, hanem egyértelműen elutasította a bejegyzési kérelmet. A PD elnöke azt állította, hogy már a szövetség megalakulásának időszakában a kormánypárt megpróbált egy, az "igen" szót tartalmazó jelvényt levédeni a szabadalmi és márkavédelmi hivatalban. Basescu közölte, a PNL-PD szövetség fellebbez a döntés ellen. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak