Uniós alapokból gazdálkodó cég részvényese a belügyminiszter?
2003. október 27. 18:05, utolsó frissítés: 2003. október 28. 15:32Ioan Rus belügyminiszter lemondását kérte vasárnap a Népi Cselekvés (AP) párt, mivel összeférhetetlenségi nyilatkozatában nem pontosított, hogy milyen cégek részvényese. Mugur Ciuvica AP-szóvivő szerint a miniszter csupán egyszerű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e 10 ezer euronál nagyobb értékű részvénycsomaggal valamely vállalatnál. Ciuvica szerint Ioan Rus a kolozsvári Napoca építkezési cég értékpapírjainak tulajdonosa, amelyik az utóbbi években több szerződést is kötött az állammal, illetve részt vett egy, az EU által támogatott 6,5 millió eurós projekt megvalósításában. Ioan Rus miniszter válaszként bejelentette, rágalmazás esetén kész perbe fogni az AP szóvivőjét. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak