Csíkszeredai látogatás: nem foglal állást autonómia-ügyben Mádl
2003. október 28. 16:45, utolsó frissítés: 2003. október 29. 13:46
– Szerintem az erdélyi magyar társadalomban megvan az akarat saját sorsának felelős intézésére – jelentette ki Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke csíkszeredai látogatásán. A magyar államfő szerint itt a belső szolidaritás ereje nagyobb, mint az anyaországban. Mádl Ferenc erdélyi körútján keretében kereste fel Hargita megye székhelyét, ahol találkozott a város és megye elöljáróival, az 1956-ban elitélt volt politikai foglyokkal. Majd meglátogatta a Márton Áron Gimnáziumot is, ahol az iskolai diákjai előtt tartott beszédében azt hangsúlyozta, jelentős helyet foglal el a magyar politikában a határon túli magyarság segítése.
Ezt követően a diákok kérdésére válaszolva, az egyre erősödő erdélyi autonómiatörekvésről kifejtette, a Magyar Köztársaság elnökeként nem tiszte, hogy ilyen fontos romániai belpolitikai kérdésben állást foglaljon. Mádl korábbi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján is úgy nyilatkozott a Krónika idevágó kérdésére, miszerint nem tudja a székelyföldi fejlesztési régiót és az autonómiát összehasonlítani. Mint mondta, a fejlesztési régiót "megragadható" gondolatnak tartja, de az autonómia-törekvésekről nem szívesen foglalna állást.
Mádl a továbbiakban megtekintette az épülő Szent Ágoston-, majd az újonnan felszentelt Nagyboldogasszony-templomot, megkoszorúzta Petőfi és Balcescu Mikó vár előtti szobrát, majd az elnöki konvoj továbbutazott Székelyudvarhelyre. Az elnök az újságírók csalódására Csíkszeredán nem tartott tájékoztatót, és elmaradt a Petőfi utcai séta is. Csíkszeredát egyébként több mint 60 évvel ezelőtt kereste fel utoljára magyar államfő, Horthy kormányzó személyében. (tudósitónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak