Folytatják a tiltakozást a Siderurgica és a Petrotub dolgozói
2003. október 30. 13:31, utolsó frissítés: 13:53
A vajdahunyadi Siderurgica acélkombinát közel száz munkása ma reggel tovább folytatta az immár negyedik napja tartó tiltakozó akciókat. Az vállalat dolgozói két órán át a város utcáin tüntettek, majd ezt követően visszatértek az üzembe. Tegnap reggel a Siderurgica közel 1000 munkása - jelenlegi és már elbocsátott alkalmazottak - zárták el rövid időre a Déva és Vajdahunyad közötti országutat. Az elégedetlenségét az váltotta ki, hogy az üzem magánosítása a dolgozók mintegy felének az elbocsátását vonja maga után. A tűntetők szerint a Siderurgica rendelkezik a szükséges pénzalapokkal, hogy a tavasszal elbocsátott 3 ezer alkalmazott számára kifizesse a végkielégítéseket. A Siderurgicaval együtt privatizált Petrotub Roman munkásai tegnap délután szintén folytatták a tiltakozó akciókat a tervezett elbocsátások ellen.
A Siderugica-t és a Petrotub Roman-t kedden vette meg a brit-indiai LNM Holdings, összesen 7 millió dollárért. A tranzakció teljes értéke 126 millió dollár, a cég ugyanis vállalta a felhalmozott adóságok törlesztését valamint technológiai fejlesztéseket. Az acélkombináttól 2000 ember menesztését tervezik, a Petrotubtól pedig további 1500-ét. A privatizációs hatóság szerint az elbocsátott alkalmazottak 28-30 hónapig átlag 5 millió lejes összeget kapnának. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak