Esély az EMTE-támogatás növelésére
2003. november 06. 15:17, utolsó frissítés: 15:17
Kettőről hárommmilliárd forintra emelnék a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) támogatását annak a fideszes javaslatnak az értelmében, amit tegnap fogadott el az Országgyűlés külügyi bizottsága. A támogatás emelésére viszont csak akkor van esély, ha a képviselőház vitáján a kormánypárti honatyák is támogatják az indítványt. A külügyi bizottságban három ellenzéki és két kormánypárti politikus döntött, utóbbiak nem támogatták a kezdeményezést.
A Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök és Potápi Árpád fideszes képviselő által előterjesztett indítvány kapcsán a képviselők a továbbiakban kiegészítő módosítójavslatokat indítványozhatnak, míg a végleges mevitatásra várhatóan november végén kerül sor a magyar Országgyűlés plénuma előtt.
Ugyancsak elfogadásra került tegnap a külügyi bizottságban az a módosítóindítvány, amely a Határon Túli Magyarok Házának létrehozására 250 millió forintot irányoz elő. Az elfogadott indítványok között van a tétel is, amelynek alapján 500 millió forinttal növelnék az Illyés Közalapítvány támogatását.
Az EMT-t működtető Sapientia Alapítvány már korábban kérte a kétmilliárdos támogatás növelését, a vezetőség szerint ebben a tanévben még biztosítani tudják a működési költségeket, ellenben a 2004-2005-ös tanévre már 3,1, a következőre pedig 3,6 milliárd forintra lenne szükség az akadálytalan működtetéshez. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak