Japánsztrájk a tanügy támogatásáért
2003. november 10. 14:02, utolsó frissítés: 14:06Japánsztrájkot hirdetetett hétfőtől a Romániai Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR). A diákok részt vesznek ugyan az órákon, de fehér karszalaggal és "japán sztrájk" feliratú táblákkal felszerelkezve. Az egyetemisták azt kérik a kormánytól, hogy a jövő évi költségvetés-tervezetben növelje meg a tanügynek szánt tételt: a jelenleg előirányzott, a bruttó nemzeti össztermék 3,5%-át jelentő összeg helyett érje el GDP 5%-át. A japánsztrájkkal párhuzamosan az ANOSR tagjai aláírásokat is gyűjtenek az oktatási támogatás megnövelése érdekében. Traian Bruma, a szövetség elnöke a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Bukarest mellett a kontancai, jászvásári, temesvári és galati egyetemi központokban szerveznek tiltakozó akciókat. Ugyanakkor a diákszakszervezetek egy, a romániai oktatási rendszer problémáit bemutató emlékeztetőt kívánnak eljutatni a brüsszeli hatóságokhoz. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak