Román-görög katonai együttműködés
2003. november 12. 12:38, utolsó frissítés: 12:42Románia és Görögország katonai együttműködésről szóló egyezményt írt alá a 2004-es évre vonatkozóan. A megállapodás értelmében közös kiképzések illetve hadműveletek révén növelik majd a hadseregek együttműködésének hatékonyságát. A görög kollegájával való találkozót követően Ioan Mircea Pascu honvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, az egyeztető tárgyalások legfontosabb témakörei a két hadsereg reformjára, a dél-kelet európai régió jövőjére, illetve az iraki, afganisztáni és a közel-keleti katonai helyzetre vonatkoztak. Görögország támogatta Romániának a NATO-tagság érdekében tett erőfeszítéseit, és továbbra is segíti az EU-csatlakozási folyamatot, remélve, hogy Románia 2007-ben tagországgá válhat – jelentette ki Yannos Papantoniou védelmi miniszter. (szabad európa)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak