Bepereli a CNSAS-t a besúgó múlttal vádolt Vasile Soporan
2003. november 20. 20:00, utolsó frissítés: 20:04
Beperelte tegnap a Szekuritáté Iratárát Vizsgáló Bizottságot (CNSAS) Vasile Soporan Kolozs megye prefektusa. A prefektus azzal vádolja a testületet, törvénysértést követett el, és súlyosan megsértette becsületét, emberi és szakmai méltóságát – áll a kolozsvári PSD által kiadott közleményben. Soporan azt követően fordult a bírósághoz, hogy a helyi sajtóban arra vonatkozó információk jelentek meg, miszerint a kommunista politikai rendőrség besúgója volt. Ezeket a híreket pedig utóbb Gheorghe Onisoru, a CNSAS elnöke is megerősített. Soporan közölte, holnap a sajtó rendelkezésére bocsátja a Szekuritáté rá vonatkozó iratcsomóját.
Gheorghe Onisoru azt állította, a prefektus egy iskolai tanulókból álló besúgóhálózat tagja volt, és erről egy, a CNSAS birtokában levő iratcsomó tanúskodik. Mint mondta, nevét azért nem közölték a Hivatalos Közlönyben megjelenő besúgólistán, mert túl kevés bizonyíték szólt ellene. (cd-rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak