Kihallgatta Mudurát a magyar rendőrség
2003. december 08. 13:20, utolsó frissítés: 13:20
Kulcsár-ügyben tanúként hallgatta ki nemrég a magyar rendőrség a nagyváradi Mudura Sándort, Medgyessy Péter barátját. Mudura a vezetője annak a cégnek, amely Románia második pláza-bevásárlóközpontját nyitotta meg. Mudura ügyfele volt a K&H brókercégének, amelynél júliusban fedeztek fel többmilliárd forintos sikkasztást. A magyar rendőrség 86 millió forintot zárolt a vállalkozó résztulajdonában álló részvénytársaságnál, mert azt gyanítja, hogy ez a pénz a Kulcsár Attila vezető bróker gyanús ügyleteiből származik. Mudura a K&H brókercég ún. VIP-ügyfele volt, akiknek Kulcsár a brókercég vezetőjeként kiemelten magas hozamokat garantált.
"A bank minden VIP ügyfelét a rendőrség tanúként hallgatta ki. Egyébként folyamatosan és többször. Ennek az az oka, hogy a VIP dossziékat, tehát az ügyféldossziékat részben a bank által eljutatott számlák alapján, részben a magunk által beszerzett bizonyítékok alapján újra ellenőrizzük – mondta Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója Mudura kihallgatása kapcsán. A magyar hatóságok zárolták az ő résztulajdonában lévő, a fia által vezetett magyarországi Ramexa Rt. vagyonának egy részét.
Mudurát felháborítja ez az eljárás: "Most hallottam, de nem is hittem el, hogy 86 millióval zálogosították a Ramexát. Be fogom perelni a magyar államot, az aljas, szemét húzásért, hát ellopta tőlünk a pénzt a K&H Bank – mondta a vállalkozó. Mudura Sándor azt állítja, hogy a cég a K&H-val állt kapcsolatban és nem azzal az offshore céggel, amelyen keresztül Kulcsár utalta át a pénzeket a Ramexa számlájára. A rendőrség szerint viszont a K&H-ügyben általában szükséges a zárolás, mert ha kiderül, hogy bűncselekményből származik egy összeg, akkor azt visszajuttatják a tulajdonosának. (rtl klub)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak