Nincs kihasználva a 400 millió eurós SAPARD támogatás
2003. december 10. 13:13, utolsó frissítés: 13:13
Románia csupán 1%-át használta fel a mezőgazdaság támogatására szánt több mint 400 millió eurós EU-alapnak. Bár a vissza nem térítendő kölcsönökre elegendő projektet nyújtottak be, mégis fennáll a veszélye annak, hogy jövő év végén visszavonják az összeg egyik felét, és egy évvel később a másik felét is.
A SAPARD támogatása olyan jellegű, hogy a már befektetett pénzösszeget térítik meg. A fejlesztési terv elfogadása után tehát a támogatást elnyerők csak azután kaphatnak pénzt, ha már a munkálatok egyharmadát elvégezték.
A mezőgazdasági termékek feldolgozására és reklámozására eddig 131 tervet fogadott el az ügynökség, de csupán 9-nek tudták átutalni a támogatás első részletét. A legtöbb nyertes pályázó ugyanis el sem kezdte a munkát. A falusi infrastruktúra fejlesztésére szánt összegekre 1300 községi tanács pályázott, és a nyertes több mint négyszáz község felében még meg sem kezdődtek a munkálatok.
December 15-től egyéni termelők is pályázhatnak európai uniós pénzekre. A két új kiírás a mezőgazdasági termelési befektetésekre és a vidéki gazdaság változatosabbá tételére (tehát falusi turizmusra, különböző szolgáltatások létesítésére) vonatkozik. Ezekre a programokra magánszemélyek is pályázhatnak, amennyiben felhatalmazásuk van a polgármesteri hivataltól. A támogatást elnyerőknek a befektetés felét kell önerőből állniuk. (evenimentul zilei)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak