Tánczost ideiglenesen a kurátorságtól is eltanácsolnák
2003. december 15. 12:15, utolsó frissítés: 12:29A Sapientia Alapítvány kuratóriuma felmentette alelnöki tisztségéből Tánczos Vilmost, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektorhelyettesét, elfogadva így a történelmi egyházak püspökeiből álló alapítói közgyűlés javaslatát. A kuratórium szombati, késő estig tartó gyűlésén született meg az erre vonatkozó döntés, ahol a kurátorok elfogadták Tánczosnak a Kutatási Programok Intézete (KPI) vezető tisztségéről való lemondását is. Ugyanakkor javasolták, hogy a professzor ideiglenesen, az "intézmény jó hírnevének érdekében" mondjon le a kuratóriumi tagságról is. Tánczosnak hat hónapig, a helyzet tisztázásáig kellene távol maradnia a kuratórium munkájától, ezt a döntést azonban Tánczos nem volt hajlandó elfogadni. A szabályzat értelmében a kuratórium tagjait csupán az alapítók válthatják le, vagy pedig ha az érintett önként kérheti tagságának felfüggesztését. A kuratórium ugyanakkor a Xantus Gábor és Tánczos Vilmos közötti konfliktus kezelésére Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érseket kérte fel. Xantus Gábor továbbra is az őt ért testi bántalom elismerését követeli, és kérést jutattott el a Határon Túli Magyarok Hivatalához (HTMH), amelyben az ügy kivizsgálását kéri. (krónika)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak