Még tisztázatlanok Sarbu vadászbalesetének körülményei
2003. december 30. 15:15, utolsó frissítés: 15:20
Valószínű, hogy kórházban szilveszterik a szombaton vadászbalesetet szenvedett Ilie Sarbu mezőgazdasági miniszter, annak ellenére, hogy egészségügyi állapota jónak mondható – közölte a bukaresti Floresca sürgősségi kórház szóvivője. Mint mondta, nehéz megállapítani, hogy meddig kell még a kormánytagnak bent maradnia. Az orvosok beszámolója szerint a két sebészeti beavatkozást követően nem léptek fel komplikációk, és ha a sebek teljesen begyógyultak, bőrátültetést hajtanak végre.
A bolovani vadászbaleset körülményeit a Dambovita megyei ügyészség és rendőrség, valamint az országos rendőr-főfelügyelőség vizsgálja, a legutóbbi eredmények némileg új megvilágításba helyezik az esetről megjelent első híreket. Hétfői rendőrségi közlés szerint Ilie Sarbu miniszter lőtt sebes sérülése "véletlenül elsült" saját fegyverétől származtak, és azon a vadászaton következett be, amelyen részt vett többek között Adrian Nastase kormányfő, az államelnök két tanácsosa és a román és külföldi hírszerző szolgálat vezetői is. A sajtóban megjelenő első hírekben Sarbu saját nyilatkozatát idézték, amely szerint úgy sebesült meg, hogy sofőrje a földre ejtette a miniszter vadászpuskáját, amely véletlenül elsült, és ágyéktájékon megsebesítette őt.
A rendőr-főfölegyelőség tegnap határozottan kijelentette, hogy a miniszter önmagát sebesítette meg. A vadászaton részt vevők egymástól 50-60 méteres távolságra voltak úgy, hogy egymást nem láthatták, amikor Sarbu sebesülése bekövetkezett. A miniszternek gépkocsivezetője nyújtott segítséget, és ugyanő értesítette a vadászat vezetőjét a balesetről. A még nem végleges rendőrségi jelentés szerint csak a ballisztikai vizsgálatból állapítható meg pontosan, miként is történt a baleset. (adevarul, mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak