Kézigránátos leszámolás Tordán
2003. december 30. 17:28, utolsó frissítés: 17:28Gránátot dobott egy ismeretlen férfi vasárnap este a Kolozs megyei Torda egyik éttermébe. A robbanás következtében csupán egy személy sérült meg, akit azonnal kórházba szállítottak, és állapota nem életveszélyes. Az álarcot viselő elkövető este 8 óra körül a Pharaon pizzázó ajtaján át dobta be a valószínűleg orosz gyártmányú gránátot, egy négy tagú asztaltársaságot véve célba. A rendőrség közlése szerint a tordai alvilág egyik vezéralakja, illetve kísérői ellen intézték a támadást. A szemtanúk vallomása szerint a tettes egy kék színű Volkswagen Passat gépkocsival azonnal távozott a helyszínről. A támadás idején 20 személy volt a háromszintes épületben, azonban a földszinten mindössze a négy fős társaság tartózkodott. A nyomozók feltételezései szerint helyi rivális bűnbandák közötti leszámolásról van szó. (cotidianul)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak