2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Rekord értékű a külkermérleg hiánya

2004. január 13. 12:06, utolsó frissítés: 12:06

Románia külkereskedelmi mérlegének tavalyi 11 havi hiánya 4,897 milliárd eurós lett, 2002 azonos időszakának 3,762 milliárdos hiánya után, és ezzel mindenkori rekordot ért el – jelentette be hétfőn a Statisztikai Hivatal. Csak 2003 novemberében a hiány közel 600 millió dolláros volt. A rekord értékű külkereskedelmi hiányt annak ellenére mérték, hogy a kivitel a vizsgált időszakban 6,7%-al nőtt, és meghaladta a 14 milliárd eurót. Azonban ugyanekkor a behozatal 11,8%-al nőtt, és 19 milliárd euróra rúgott.


A kereskedelmi mérleg miatt több ízben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetve az Európai Unió is, és kérték a kormányt, tegye meg a szükséges intézkedéseket, mert a hiány nagysága veszélyezteti a román gazdaság makroökonómiai egyensúlyát.

Románia vezető exportpiaca Olaszország, 24,5%-os részesedéssel a teljes kiviteli értékből. Az exportált román áruk között a ruházati és textiltermékek állnak az első helyen 25,6%-os részesedéssel. Az importban szintén Olaszország áll az első helyen (19,7%), míg a behozatali listát a gépipari cikkek vezetik (23,8%). (bbc, mno)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS