EBRD: a 2007-es csatlakozást veszélyezteti a reformok lassulása
2004. január 13. 12:49, utolsó frissítés: 12:49
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) arra figyelmeztette Romániát, hogy amennyiben nem tesz eleget a gazdasági reformra vonatkozóan vállalt kötelezettségeinek, az európai uniós felvételét teszi kockára. A testület ezzel reagált arra, hogy Bukarest a múlt héten jelezte: három hónappal júliusra halaszthatja a nagyobb energetikai vállalatok, köztük a Petrom privatizálását. Adrian Nastase kormányfő ezt követően ígéretet tett arra, kormánya a választási évre való tekintet nélkül folytatni fogja a reformokat.
Willem Buiter, a fejlesztési bank vezető gazdasági elemzője egy Sinaia-i befektetési konferencián jelentette ki, hogy az elmúlt évben Romániában nem történtek jelentős előrelépések az intézményi reform szintjén, és ez veszélybe sodorhatja az ország 2007-es csatalakozását. Mint mondta, az EBRD szerint a reformok lelassultak, a szeptemberben összesített adataik szerint 2003-ban az intézményi reformok terén nem történtek jelentős megvalósítások.
Adrian Nastase válaszában elmondta, ha a romániai helyzet valóban olyan rossz lenne, mint ahogy azt Buiter sugallja, az EBRD néhány hónap alatt csődöt jelentene, figyelembe véve a tényt, hogy a banknak 2 milliárd euró fölötti befektetése van Romániában. (bbc, világgazdaság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak