Nastase: nyugi, van medvénk bőven!
2004. január 13. 16:12, utolsó frissítés: 16:40
A romániai barnamedve-állományt nem veszélyeztetik a vadászatok – jelentette ki hétfőn a National TV egyik műsorában Adrian Nastase. A kormányfő, aki rendszeresen jár vadászni, elmondta, hogy a romániai medvék száma jelenleg 4750 körül mozog, ami valamivel magasabb annál, amit a táplálék- és a területmegosztás szempontjából optimálisnak tartanak.
Nastase hangsúlyozta, hogy hazánk az egyetlen európai ország, ahol valóban jelentős barnamedve-populáció él, és nem kell elfogadnia olyan országok szakértőinek tanácsait, amelyben ez a faj már kihalt. Pontosan tisztában vagyunk a kérdéssel, és azt akarjuk, hogy Romániában továbbra is legyenek medvék – jelentette ki Nastase, aláhúzva, hogy a vadászatot szigorúan szabályozzák annak érdekében, hogy megteremtsék az egyensúlyt az állomány létszáma és a táplálékmennyiség között.
A kormány nemrég jelentette be, hogy idén 300 medve kilövését engedélyezi, ami a környezetvédelmi szervezetek heves tiltakozását váltotta ki. Véleményük szerint a medvék számát túlbecsülték. Szeley-Szabó László, az Aves Alapítvány elnöke szerint az elmúlt három-négy évben az illegális vadászatok miatt 60%-al csökkent a populáció. A következő évtizedben a faj részlegesen vagy teljesen kipusztulhat – vélekedett. Az Aves Hargita megyei adatai szerint egy 100 ezer hektáros területen 1990-ben még 1100 medve élt, míg mostanra számuk 250-re esett vissza. Szeley szerint ezek az értékek országszerte érvényes tendenciát mutatnak. (rompres, anchete.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak