Kevesebb jut a Hargita megyei egészségügynek
2004. január 29. 11:23, utolsó frissítés: 16:22Hargita megyében kevesebb pénz jut az egészségügynek. A megyei egészségbiztosító pénztár az idén 613 milliárd lejből gazdálkodhat, ami kilencmilliárddal kevesebb a 2003. évi költségvetésnél – írja a Hargita Népe. Vargyas Lehel, az intézmény szerződésekért felelős igazgatója a lapnak elmondta: a kórházak a tavalyi pénzkeretük 110 százalékát kapják idén. Ugyanakkor ebbe az összegbe a 2002-es adósságok is belefoglaltattak, így ezek törlesztése után a gyógyintézeteknek legfeljebb ugyanannyi vagy valamivel kevesebb pénzük lesz, mint tavaly. A családorvosok a 2003-ban kapott összeg 95,1%-ra, a patikák a 82,9%-ra, míg a mentők 89,8%-ra tarthatnak igényt 2004-ben. (dunatext)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak