2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

"Leleplezték" Vadim zsidóbarátságát

2004. január 29. 12:53, utolsó frissítés: 14:21

Hazugság Corneliu Vadim Tudor politikai pálfordulása – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Sever Mesca, a Nagy-Románia Párt (PRM) egykori tagja. Mesca olyan videófelvételeket mutatott be, melyeken Vadim egyértelműen antiszemita megnyilatkozásit rögzítik. Mesca szerint az anyaggal, amely Vadim beszédeiből tartalmaz részleteket, azt kívánja bizonyítani, hogy mi is a "valódi álláspontja" Vadimnak Románia EU-s integrációjával, az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben.


Az egyik felvétel Vadim hét évvel ezelőtti, Líbiában tartott beszédét rögzíti, melyben a PRM elnöke Moammar al-Kadhafi előtt fejti ki véleményét, miszerint "Amerika Izrael gyarmata, Izrael pedig terrorista ország". A másik, antiszemita kijelentéseket tartalmazó beszéd a francia Nemzeti Front 1997-es kongresszusán hangzott el. A PRM elnöke a "leleplezés" kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a felvételek már túl régiek, és nem érti, Mesca bemutatásukkal miért várt ennyit. Vadim szerint az említett beszédek egyébként is nyilvánosak, a Romania Mare hetilapban, illetve saját kötetében is megjelentek, semmi titkolnivalója sincs ezzel kapcsolatban. (rompres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS